KAKTUSZKALAND

Kiemelés: Az előzőhöz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a növény maga itt benne sincs a talajban. Tulajdonképp a vízkultúra szárazföldi változata. A növényt rögzítjük 2-3 kő közt, vagy egy kövön, esetleg kőben és ezt helyezzük rá a talajra úgy, hogy a gyökérzet vége leérjen. Ezt régóta használják bonsai szerű, illetve kaudexes és kaudiciform növények látványos elhelyezésére. Amennyiben a pozsgás gyökerei túl rövidek, vagy kis méretű egyedet szeretnénk így elhelyezni, a követ süllyesszük be a talajba, majd a növekedésnek megfelelően, évről évre emeljünk rajta.

Tévhitek. Sajnos sikeres tapasztalt gyűjtőktől is hallok néha egy-egy akkora ökörséget, ami épp csak, hogy el nem bőgi magát. Ebből is látszik, hogy mennyire egy elhanyagolt téma ez, melyre csak rájátszik a magyar nyelvű szakirodalmak ritkasága. Ennek következménye az, hogy ha valaki leír valami marhaságot, azt sokszor átveszik mások is. Ennek oka egyszerűen az, hogy míg külföldön egy-egy vékonyabb rétegnek is több szakirodalom áll rendelkezésére, mint nálunk egy szélesebbnek. Ilyenek számos területen vannak. Terrarisztikában Pénzes úttörő magyar irodalmi munkát végzett, de ugyanakkor ő írta, hogy a kígyók csak akkor esznek, ha az előző táplálékot már kiürítették. Nem is igazán értem, akkor minek az állatra két lyuk? Egy kertészeti alapmű szerint -10 fok alatt végzett metszésnél elfagy a növény. Igazából a nyugalomban lévő növénynek semmi baja nem lesz. A kertész fog elfagyni.

Kaktuszológia területéről ezek jutottak eszembe:

A mész (karbonát) tartalom ártalmas. Ha az, mért él a taxonok jelentős része mészkövön? Alig néhány csoport van, melyről azt tartják, hogy képesek életben maradni meszes talajon (Astrophytum). Mintha Mexikó java részét, és ezzel kaktuszos élőhelyek ezreit, nem egy korall-mészkő plató alkotná. Mintha a hazai (Eurázsiai), pozsgás élőhelyek java része nem mészkövön és dolomiton lenne. A karsztosodó kőzetek adják az edafikus élőhelyek egy jelentős hányadát!

Olyan állítást is hallottam, mely szerint a hazai mészkő nagyon puha, ezért erősebben bázikusabb, mint az élőhelyi. Nem igaz, de van igazság tartalma. Bár a hazai mészkövek többnyire megfelelőek, de kevés helyen bányásszák őket és ezek közül több is igen puha.  Ezek egyedüli közegnek nem, legfeljebb adalékanyagnak használhatóak. Ilyenek pl a pilisi, Eger melléki, keresztúri mészkövek. Az is gondot okozhat, hogy a dolomitot, dolomitos mészkövet is ugyanezen név alatt árulják. Az általam alkalmazott kemény, enyhén kristályos, bükki mészkő magában is tökéletes. A különbség, kis tapasztalattal, szemre is megállapítható. Amennyiben azonban nem vagyunk benne biztos mivel állunk szemben, keressünk kristályos anyagokat. Azok tuti, hogy elég kemények. (Tipp: Hazánkban több helyen árulnak őrölt márványt pl Mád, de magunk is törhetünk hulladékból.)

A savanyú bazalt. Talán az egyik leggyakoribb tévhit. Több könyvben, újságban, cikkben is leírták már ezt. A bazalt egy ERŐSEN BÁZIKUS kiömlési magmás kőzet! Ennek elterjedtsége valószínűleg az előző tévhitből fakad. Sokan tartanak jó eredménnyel bazalton növényeket, de mivel a pozsgások nem bírják a lúgos talajt, következésképp a bazalt csak savanyú lehet.

Sajnálatos tény, de szakirodalmakban is sokszor csak annyi van, hogy a talaj meszes, vulkanikus, szerves stb. A probléma az, hogy igazából nem az eredet számít, hanem a tulajdonság. Vulkanikus anyagok kémhatása a teljes skálát felöleli. Ennek megfelelően egy bazaltlakónak nem jelent nagy változást a mészkő, ezzel szemben a riolit igen.

Az öntözővíz megváltoztatja a kémhatást. Szintén bazalttal kapcsolatban olvastam, hogy bár lúgos anyag, mivel kemény, a víz kémhatása miatt enyhén savanyú közegnek számít. Ez az előző logika, kissé nyakatekert, továbbfejlesztett változata. A tömör, vizet fel nem szívó anyagok, viszonylag kis felülettel rendelkeznek, így kevésbé, ill. lassabban képesek pufferolni az őket érő kémiai behatásokat. Bár ettől a bazaltos közeg nem lesz savanyú, de valamivel eltolódhat a közeg pH-ja. Leginkább öntözés dominánsnak a sok szabad kvarcot tartalmazó gránit és homok nevezhető. Ezek talajként szélsőségesen savanyúak, ültető közegként inkább semlegesnek, enyhén savanyúnak tekinthetőek. Itt jegyzem meg, hogy mint a vízkőoldós reklámokból tudhatjuk, hazánk területének nagy részén a kemény, enyhén lúgos vizek dominálnak. Tehát az öntözés már azért sem savanyít. (Azokon a helyeken, ahol a talajvíz savanyú ált. magas fémtartalom miatt nem használható.)

A magvetés Ca-tartalma káros. Az optimális csírázás gyakran kémhatáshoz kötött, így ez nem feltétlenül igaz. Azonban van benne igazság. Nevezetesen a meszes talaj algásodásra hajlamos, a megszáradó algaréteg pedig, felpöndörödve képes felszakítani a magoncot. Ez ellen többféleképp is védekezhetünk. Amint lehet, térjünk át a felülről való locsolásra, vagy vessünk törmelékre és csak a borsónyi magoncokat vegyük ki az inkubátorból. (Kaktuszoknál a csírázásra gyakorolt hatás eléggé ismeretlen. Ezzel kapcsolatos kísérleteim eredményeit várhatóan jövőre fogom leírni.)

Eltérő klíma. Gyakori hivatkozás, hogy ezt, vagy azt az anyagot azért kell használni, mert a mi klímánkon ez egy másiknak felel meg. Így leírva elég idétlenül hangzik, de néhány példából mindjárt érthető lesz. Valóban igaz, hogy az eltérő klíma miatt más folyamatok játszódnak le hasonló körülmények között. Már említettem, hogy hazánkban (és északabbra ez még inkább így van), a kilúgzódás végeredménye egy világos, savanyú, szilícium gazdag talaj (podzol). Ugyanez a trópusokon egy alkalikus, vörös talajt eredményez (laterit/plintit).

Hasonló a helyzet a humusszal. Olvastam egy cikket, ahol Uebelmanniák esetében feszegették a közeg humusztartalmát. A szerző azt hangoztatta, hogy egyes fajok magas szerves anyag tartalmú környezetben élnek, tehát ebben gazdag ültető közeget kell használnunk. Ez így is van. Azonban ilyenkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy nálunk a lebomlást akadályozza, és így a felhalmozódást segíti, a víz többlete (anaerob viszonyok), míg náluk annak hiánya. Előbbi esetben gyengén bomlott, gyakran még formáját megőrzött nyers, szálas anyag, míg utóbbiban erősen módosult szerves ásványi humuszkolloidok keletkeznek. Tehát a tőzeg még mindig nem élőhelyi anyag. Csak homályosításként jegyzem meg, hogy Ca-, Na-, Fe-humátok stb. dominanciája esetén is humuszról beszélünk, holott ezek tulajdonságai gyökeresen eltérnek egymástól.

Ugyanez vonatkozik az agyagra. Az agyag, kolloid tulajdonságú részekből, döntően agyagásványokból épül fel. Hogy mikor melyikből, az klimatikus adottságok függvénye. És hát ugye nem mindegy, hogy alacsony duzzadó (víztároló) és kationmegkötő képességű kaolinit, vagy erősen duzzadó és közepesen nagy kationmegkötő képességű vermikulit a fő alkotó. Ráadásul a cementálódott, evaporitokban gazdag finom port, gyakran keverik az agyaggal.

Összesítve: Mivel egyes anyagok tulajdonságai, egyazon név alatt is, eltérhetnek a hazaitól, mindenkor azok alaptulajdonságait kell figyelembe vennünk.

Saját gyökéren nem, vagy nehezen tartható növények: Ez az a termesztési kategória, ami szerintem igazából nem létezik. Általában azokat a növényeket tartják nehezen tarthatónak, melyek téli növekedésűek, vagy nekik nagyon idegen talajon próbálják őket nevelni.

A közgondolkodással ellentétben a téli növekedésű nem azért növekszik télen, mert a déli féltekéről származik és ott olyankor van nyár. Nem tudom, hogy ezt ki okoskodta ki, de akkora hülyeség, hogy az már fáj. Az itt téli növekedésű fajok őshazájukban is téli növekedésűek. Egyszerűen csak náluk az esős évszak a rövid nappalos, hűvös időszakra esik, így nálunk is ősszel kezdenek el fejlődni. Kényességük egyszerűen abból fakad, hogy mi sokszor ezeket is többihez hasonlóan kezeljük. Olyan ez, mintha egy Ferocactust próbálnánk meg decemberben növekedésre bírni.

Talajnál a problémás növények többnyire az ultraszelektív közegeken élők közül kerülnek ki. Számos ilyen akad: sós, szikes gipszes talajok, szerpentinitek, dolomitok stb. A legtöbb problémás növény, fent leírtak miatt, szilícium szegény talajokhoz kötött. Gondoljunk bele, hogy ha egy szélsőségesen bázikus sziklaalapon élő növényt próbálunk savanyú homoktalajon nevelni, az olyan mintha tölgyet próbálnánk tavi fajnak eladni.

Mindenható zeolit: A zúzalékok használatának terjedésével alakult ki az a tévhit, hogy a zeolit mindenhez jó. Való igaz, hogy magas ásványi anyag tartalma miatt, lápi növények kivételével, kis mennyiségben minden növénynek adható. Mivel azonban egy erősen savanyú tufáról van szó (enyhén metamorf riolittufa), bázikus talajon élő fajok esetében, könnyen okozhat mérgezést, égést. Nagy mennyiségben használata kerülendő Sedumok, Mammillariak, Echinocereusuk, Ferocactusok, selyemkóró-félék, Euphorbiák stb. többségénél.

Hibák: Mi van akkor, ha nem találjuk el az optimumot. A talajból eredő hibák kiszűrése gyakran igen nehéz. Ennek az az oka, hogy a tünetek nem tipikusak, sok minden más is okozhatja őket, illetve, hogy késleltetve, többnyire a pihenési időszak alatt jönnek elő.

Túl durva szemcse, alacsony szerves anyag tartalom. A növény kókadt, kiszáradás jeleit hordozza, nehezen fejlődik.

Túl finom szemcse, magas szerves anyag tartalom. Gyakori berothadás, csökött, kicsi gyökérzet. Jellemző a megnyúlt, felfújt növekedés. Tipikus formája figyelhető meg ablakos növényeknél, ahol a finom és durva szemcsére ültetett növények, különböző fajnak néznek ki. Pihenési időszak alatt élősködők megjelenése valószínű.

Túl bázikus pH. Mivel a használható kemény kőzeteknél a bázikusság ritkán ér el olyan mértéket, hogy mérgező legyen, az egyetlen tünet a lassú fejlődés. Igen nehéz észrevenni.

Túl savanyú közeg. A leggyakoribb probléma. Enyhe mérgezés esetén csak a téli élősködő dömpinggel jön elő. Súlyosabbnál a tövisek megritkulnak, rövidülnek, torzulások jöhetnek létre. Tipikus hiba Mammillariák, Echinocereusok stb. esetén. Súlyos mérgezésnél, elsősorban leveles, ágas fajoknál, égés figyelhető meg. Az egyébként egészségesnek kinéző növény alulról fölfelé, majd felülről lefelé száradni, rothadni, és/vagy feketedni kezd. Más betegségektől, úgy lehet elkülöníteni, hogy általában a középső rész marad legtovább életben. Tipikus Sedumok, Crassulák, Tacitus, egyes Euphorbiák esetén.

Öntözés.

Szívassunk, avagy ne? Öntözés terén két módszer ütközik egymással: a felülről történő locsolás, és az alulról történő szívatás. A kaktuszos élet egyik fele az egyiket másik a másikat használja és mindkettő esküszik, hogy az övé a jobb. Igazából egyiküknek sincs igaza, mert a „jóság” a körülményektől függ.

A szívatás előnye, hogy a cserép teljesen átnedvesedik, a vizet, tápanyagokat van idejük a növényeknek fölvenni, elegendő ritkábban alkalmazni. Nagyobb mennyiségű növény esetén sokkal kényelmesebb megoldás, egyszerűen a tálkába kell tölteni a vizet, majd a felesleget eltávolítani. Hátránya, hogy a felesleges ásványi sók felhalmozódhatnak a talajban. Ez „elsósodáshoz”, szikesedéshez vezethet, melyet jól mutat a felszínen kiülő világos, gyakran szélein rozsdás, mintájában karfiolra emlékeztető kiválás. (Ált. nem Na, hanem Ca, Mg tartalmú. Tehát csak megjelenésében emlékeztet a valódi szikre.) Gyorsabban mutatkozik meg savanyú közegnél, mivel itt mobilisabbak a sók, hamarabb vándorolnak és ülnek ki a felszínre. Az erre hajlamos növények könnyebben szétrepednek. Hosszabb száraz periódus után szoktatni kell őket, mielőtt teljes vízadagot adunk. A módszert ajánlom azoknak, akik ásványi anyagokban szegényebb talajokat használnak (homok, humusz), vizük nem túl kemény, ellenben gyűjteményük nagy. Semmiképp nem ajánlom ásványi talajokat használóknál. A só felhalmozódás elkerülése érdekében az időnkénti felülről történő átmosást érdemes elvégezni. Figyelem! Technikai szempontból, az is szívatásnak számít, ha felülről locsolunk, de a növény alatt tálka van, ahonnan a vizet visszaszívhatja.

Felülről való öntözéskor, a víz gyakran csak átszalad a közegen. Előnye a rövid vízhatás, só kimosás, gyakori locsolási lehetőség, a felfújódás, repedés, megnyúlásos növekedés kisebb esélye. Hátránya, hogy időigényesebb, gyakrabban kell ismételni, több odafigyelést kíván. Tömörebb talajoknál előfordul, hogy a víznek nincs ideje beszívódni a mélyebb részekre, hanem megtölti a cserepet és nagyrészt haszontalanul lefolyik az oldalán. Ajánlom olyanoknak, akik a laza, ásványi talajokat részesítik előnyben, vagy öntözővizük kemény. Kisebb gyűjteményekben jobban használható.

Gyakoriság: Az előbb előnyként és hátrányként is feltüntettem a gyakori locsolást. Előny, mert sok taxonnál, sokszori kis vizes locsolásnál jobb, kiegyensúlyozottabb növekedés érhető el. Hátrány, mert időigényesebb, mi pedig ugye alapvetően lusták vagyunk.

Időközök: Főleg kezdők kérdezgetik, hogy milyen időközönként locsoljanak. Sajnos erre nincs törvény, mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Nem akarom ismételgetni a jól ismert frázisokat, így csak a főbb szabályok.

A kisebb cserépben lévők, és a leveles növények nagyobb gyakoriságot igényelnek, mint a nagyobbak és a kompaktabbak.

A törmeléktalajok az extrémen gyakori locsolást is lehetővé teszik, a szerves és finomszemcsések nem. (Ne feledjük: a pozsgások leggyakoribb haláloka az agyongondozás.)

Az edafikusan száraz talajokról származók jobban szeretik a kis adagos, gyakori locsolásokat, míg a többi a nagy adagos, ritkát.

Nálam van olyan taxon, melyet nyáron naponta locsolok. Ezek kicsik és tiszta, durva törmelékben élnek. Gyors növekedésük ellenére, mégsem híznak el látványosan, mint várnánk. Értelemszerűen ugyanezt egy 30 centis Feróval nem nagyon lehetne megcsinálni.

Mivel locsoljunk. Itt két fő forrás van: talaj és esővíz. Hazánk területének nagy részén a víz kemény, semleges, enyhén bázikus kémhatású. Az Alföldön viszont savas és gyakran fémes is. Ez a talaj és csapvízre egyaránt vonatkozik. A csapvízből azonban vegyileg sok oldott anyagot (Fe, Al), már kicsapattak. Az esővíz mindig lágy, enyhén savas.

Esővíz használatát ajánlom szívatásos locsoláshoz, illetve kedvezőtlen, sós, vasas, szennyezett talajvizek esetén. Hátránya, hogy gyűjteni kell, és mivel tápanyagszegény kiegészítő tápoldatozást igényelhet.

                Talajvizeket a felülről történő öntözéshez. Előnye, hogy nagy mennyiségben áll rendelkezésre, tápanyagban gazdagabb. Hátrány hogy összetétele sokszor kiegyensúlyozatlan, mérgező anyagokat tartalmazhat.

                Mindkettőre igaz, hogy érdemes feldolgoztatni őket. Használjunk tó vagy akváriumvizet locsoláshoz Ezek híg trágyaoldatnak felelnek meg és kevésbé hajlamosak szélsőségekre.